2021. november 2., kedd

A papagájtulajdonosok mazochisták

Nézzük a címben szereplő kijelentés okát! Olyan háziállatokat fogadunk örökbe, akik nem hajlandóak napfelkelte után aludni, akik teli torokból sikítanak, ha boldogok, és teli torokból sikítanak, amikor boldogtalanok. Konzervnyitóra hasonlítóan veszélyes eszközt tartanak az arcukon, és megtanulnak beszélni, hogy vitatkozhassanak velünk. Az én ara papagájom kedvenc szórakozása kilopkodni a friss zsemlét a kosaramból bevásárlás után. Ilyenkor hagyom, hogy a csőrében tartsa a zsemlét (teljes kiőrlésű lisztből készült egyébként is).


A különféle tekercsekkel, extra kinézetű finomságokkal és persze a gyümölcsökkel is rettenetesen vigyázni kell a vásárlás utáni kipakoláskor. Kitennéd a hideg vajat a pultra, hogy megpuhuljon? Gondold meg jobban, és inkább tedd vissza a a hűtőbe, ahol biztonságban lehet a papagáj csőrétől. Az én madaram még a tejszínhabot is megrágcsálja és leeszi a pitéről. Gyakorlatilag mindenre veszélyesek, ezért állandóan figyelni kell.



Az sütifélékből az egész szeleteket a vendégeknek tálaljuk, a kivágott, papagáj-rágta részeket nekem és a férjemnek tartogatjuk. Aki madarat tart, idővel rá fog jönni, hogy több ilyen étel-szelektálásos feladata van, mint a kutyás vagy macskás gazdiknak. És persze arra is nagyon oda kell figyelni, hogy egy madár nem ehet meg bármit, sok minden kifejezetten ártalmas nekik. Ilyen dolgokat én igyekszem már eleve meg se vásárolni.

2021. augusztus 30., hétfő

A nagy turné a dokinál

Az elválasztás rendkívül stresszes időszak a kispapagáj életében, és egy nem kellően tapasztalt papagáj-tulajdonos gyakran nem tudja, hogy van-e probléma, amíg a baj el nem éri a sürgősségi állapotot. Ez érthetően nem a legjobb dolog a madár számára! Példának fel lehetne hozni a különféle túlnövések kezelését: csőr, toll, karom. Ezeket a kezeléseket nem szabad összemosni, egy normál papagáj csőr ritkán, vagy még inkább soha nem igényel vágást, hiszen ezt minden egészséges papagáj koptatja. A papagáj csőrének vagy növekedési mintázatának megváltozása orvosi problémára utalhat. A tollak repülés miatti visszavágása vagy a karmok időszakos rövidítése viszont normális események.

Újonnan jött páciensek esetében elég gyakori, hogy az állatorvos csak egyszerű fizikai vizsgálatot végez, és bármilyen komolyabb diagnosztizálás nélkül "egészségesnek" nyilvánítja a madarat. Egy megfelelően elvégzett fizikai vizsgálat valóban nagyon sokat mondhat a tapasztalt papagáj-állatorvosnak, de önmagában ez egyszerűen nem elég. Diagnosztikai teszteket, például vérvizsgálatot kell végezni a látens betegségek lehetőségének kizárása érdekében.

Ha lehetséges, kérj többkörös kivizsgálást az állatkórháztól. Ha az állatorvos komolyan veszi a madárgyógyászatot, látnod kell néhány alapvető felszerelést:

1. Grammskála, amely alkalmas a madarak nagy pontosságú mérésére (már említettük)

2. Inkubátorketrecek kórházi kezelésre kerülő kismadarak számára

3. Megfelelő étrend a kórházba szállított madarak számára - nem csak a "papagájkeverék" és a pellet, hanem friss vagy fagyasztott zöldségek és gyümölcs is.

4. Ideális esetben egy külön helyiség kórházba szállított madarak számára, kutyáktól és macskáktól távol.

2021. február 16., kedd

A papagájok rád néznek

"Rád néznek, és nem ítélkeznek" - mondta nekem Jim Minick, a súlyosan sérült egykori helikopter-osztagos. Az ő véleménye szerint egy állatnál mindenki tiszta lappal indul. Amerikában ezt a tulajdonságot a Minick-hez hasonlóan traumatizált emberek, például háborús hősök mentális gyógyítására használják. Egy délután felmentem a dombra a kórházba, hogy Leslie Martinnal beszéljek. Ő klinikai szociális munkás és a központ trauma-helyreállítási szolgálatainak igazgatója is egyben, és maga is gyakran javasolja a papagáj-terápiát a betegek számára.


Megkérdeztem Martint, vajon a papagájok ősi intelligens természete különös, gyógyító hatással lehet-e bizonyos veteránokra, akik mentális sérülésekkel küzdenek. "Mindenki tudja, hogy ezek az állatok nagyon érzékenyek, nagyjából, mint a gyerekek" - mondta. Korábbi tanulmányok kimutatták, hogy a hatékony traumaterápiák segíthetnek az agynak neuronális bypassok kiépítésében. "Még csak most kezdik ezt kutatni, de vannak olyan jelenségek, amelyek a prefrontális kéregben működnek. Vannak olyan fiziológiai és kémiai változások, amelyek valósak, mérhetőek." - mondta el Martin.


Martin beavatott a távlati terveibe is: egy nap el szeretné hívni a kutatókat, hogy tanulmányozzák a papagáj-terápia hátterét tudományos szempontból. Hogy maga a terápia hatásos-e, ahhoz már nem férhet kétség, az azonban még nyitott kérdés, hogy maguk a papagájok segítik a betegeket, vagy vannak-e más változók is a siker mögött.

A papagájok nagyon régóta az ember közelében élnek, de szelídítésük csak alig 1-200 éves múltra tekint vissza. Kínában például olyan dinoszaurusz-kövületeket találtak, melyek madártollakat is tartalmaztak, de ezeknek a tollaknak a nyomai sokkal primitívebbek, mint a modern madaraké, vagy akár a legrégebbi ismert madárkövületek. Ezek a kínai kövületek olyan tollak létezését fedik fel, amelyek két lábú húsevő dinoszauruszból származnak, még mielőtt a madarak kifejlődtek volna. Néhány toll már ezek között is színes volt.